2012. szeptember 3., hétfő

Ami kimaradt

Van néhány dolog, amit kihagytam, mert éppen nem volt idõm vagy kedvem leírni részletesen, de feljegyeztem magamnak, hogy később ne felejtsem el. Íme:

A francia lányok esete a bunkó örmény pasival

Clementine és Sarah békésen beszélgettek a hattyúk tava mellett (mert itt ilyen is van, tényleg hattyúk laknak a tóban a város kellős közepén), amikor hirtelen mellettük termett egy örmény és megkérdezte, hogy honnan jöttek. Amint kiderült, hogy Franciaországból, rögtön elkezdte szidni a francia nőket, hogy mekkora ringyók, és egyáltalán nem törődnek a családdal. Milyen dolog már ez, példát vehetnének az örmény nőkről. Képzelhetitek, hogy a lányok hirtelen köpni, nyelni nem tudtak...azért megkérdezték, hogy mégis mire alapozza ezt az elképzelését, mire a pasi azt mondta, hogy egyszer eltöltött három napot Franciaországban...

Az első bevásárlásom

A második napon elmentem az egyik szupermarketbe bevásárolni. Éppen a tejespultot bújtam, amikor odajött hozzám egy pasi kezdetlegesnek sem mondható angoltudással, hogy ő most nekem megmutatja a tutit. Kedves volt, kiválasztotta nekem a frissebb tejet, megmutatta, melyik a jobb márka, elmondta, hogy mire figyeljek, aztán megadta a telefonszámát, hogyha segítségre lenne szükségem, akkor nyugodtan hívjam fel. Bár nem tudom, hogyan képzelte el a kommunikációt, mert addig főleg mutogattuk, azt meg ugye a telefonon nem lehet. Nem tudom, hogy a külföldi férfiakkal is ilyenek-e, de én nagyon sokat találkoztam túl lelkes örményekkel. És többnyire férfiak voltak. Lehet, hogy csak az európai pofim tetszett nekik ennyire.

Gyógyszerhelyzet

Kérem szépen itt mindent meg lehet kapni vény nélkül. Armen azt mondta, hogy ahhoz képest, hogy teljesen kontrollálatlanul fogyaszthatják az antibiotikumot, kevesebb rezisztens törzset dokumentáltak itt, mint európában. Azért halkan megjegyezte, hogy az is lehet, hogy ezek az emberek nem jutnak el a kórházba, vagy ott nem csinálnak tenyésztést...ilyenek a statisztikák.
A legmegdöbbentőbb sztorit Clementine mesélte, aki gyógyszerész és patikában volt gyakorlata. Egy fiatal lány érkezett a patikába és oxitocint kért. Aki jártas a témában, az tudja, hogy a leányzó egy nem kívánt babától próbált megszabadulni. És a patikus nem volt meglepve. Hozzátenném, hogy egy mélyen vallásos országról van szó, ahol a család a legfontosabb (saját bevallásuk szerint).

Örményország és a System of a down

Aki ismeri ezt a zenekart az tudja, hogy örmény származásúak a tagok. Ez a zene egyébként is sajátos hangulatú, de Örményországban hallgatni egy teljesen más élmény. A kedvencem, amikor egy zsúfolt kocsmában felcsendül az egyik számuk és az összes ember elkezdi teljes szívbõl énekelni. Mindig libabőrös lettem tőle.

Aláírás

Azon gondolkodtam, hogy külföldön hogyan kell aláírni a nevem. Mert ugye az útlevélben magyar módon van az aláírásom, elõször a vezeték- aztán a keresztnév. De külföldön hogy hivatalos? Vagy igazából teljesen mindegy?

Szeptember 2. Vasárnap, az utolsó

Eljött ez is. Amikor az ember nekikezd egy hosszabb utazásnak, el sem tudja képzelni, hogy ilyen hamar eljön a hazaút napja. Nagyon gyorsan eltelt ez az öt hét. És még szerencse, hogy írtam ezt a blogot, mert most egy nagy katyvasz van a fejemben, meg nem tudnám mondani, hogy melyik nap mit csináltam.
A mai napom úgy indult, hogy hajnali ötkor betoppant a szobámba egy finn lány (én négykor feküdtem le aludni). Ő is cseregyakorlatra jött, bár nem értem az emberek miért választják pont a szeptembert...mindegy. Délben ki is tudtam kecmeregni az ágyból, nagyon fáradt voltam. Előző este összevesztünk Daviddel, kicsit rosszul is éreztem magam miatta. Később eljött a kolihoz, hogy visszaadja a pendrive-omat, de az örmények csökönyösek, mint a szamár és ha egyszer megsértődnek, akkor biztos lehetsz benne, hogy soha nem fognak megbékélni. Szóval így ért véget rövid ismeretségem Daviddel.
Este elmentünk egy utolsót vacsizni a Caucasusba, elhívtam Arment, meg Arimant is (iráni srác, építészetet tanul itt. Nagyon csípem, igazán jó ember, többek között felajánlotta, hogy kivisz a reptérre). Jól teleettük magunkat újfent. Ha még egy hónapot kéne itt eltöltenem, biztos gurulnék. Vacsi után elmentünk az opera mellé, ahol rengeteg kávézó van szabadtéren, beültünk az egyikbe, beszélgettünk hajnali egyig. Aztán visszavittük a többieket a koliba, Nariman pedig kihozott a reptérre. Most éppen a kávémat kortyolgatom, aztán még el kell mennem a duty free-be, hogy elverjem a maradék dramomat, amit már nem tudok visszaváltani. A repülõm 4.25kor indul örmény idő szerint, 6.15re ér Bécsbe, ahonnan 10.10kor indul pestre a gépem. Hosszú út lesz, majd megpróbálok aludni a repülőn, remélem sikerül majd.
Viszlát Örményország, jó volt itt!
(Azért a biztonság kedvéért megemlítettem az útlevél kezelő leányzónak, hogy szeretem az országát...mondjuk nem hazudtam)

2012. szeptember 2., vasárnap

Szeptember 1. Szombat

Mindenkinek üzenem, hogy jól vagyok! Itt semmi jele nincs az egész konfliktusnak, igaz, nem olvasok újságot és nem nézek tv-t. De az örmények nem tudják, hogy magyar vagyok. Nézhetnek akár lengyelnek is :).
De tényleg nem tudnék az egészről semmit, ha ork nem írt volna sms-t.