Van néhány dolog, amit kihagytam, mert éppen nem volt idõm vagy kedvem leírni részletesen, de feljegyeztem magamnak, hogy később ne felejtsem el. Íme:
A francia lányok esete a bunkó örmény pasival
Clementine és Sarah békésen beszélgettek a hattyúk tava mellett (mert itt ilyen is van, tényleg hattyúk laknak a tóban a város kellős közepén), amikor hirtelen mellettük termett egy örmény és megkérdezte, hogy honnan jöttek. Amint kiderült, hogy Franciaországból, rögtön elkezdte szidni a francia nőket, hogy mekkora ringyók, és egyáltalán nem törődnek a családdal. Milyen dolog már ez, példát vehetnének az örmény nőkről. Képzelhetitek, hogy a lányok hirtelen köpni, nyelni nem tudtak...azért megkérdezték, hogy mégis mire alapozza ezt az elképzelését, mire a pasi azt mondta, hogy egyszer eltöltött három napot Franciaországban...
Az első bevásárlásom
A második napon elmentem az egyik szupermarketbe bevásárolni. Éppen a tejespultot bújtam, amikor odajött hozzám egy pasi kezdetlegesnek sem mondható angoltudással, hogy ő most nekem megmutatja a tutit. Kedves volt, kiválasztotta nekem a frissebb tejet, megmutatta, melyik a jobb márka, elmondta, hogy mire figyeljek, aztán megadta a telefonszámát, hogyha segítségre lenne szükségem, akkor nyugodtan hívjam fel. Bár nem tudom, hogyan képzelte el a kommunikációt, mert addig főleg mutogattuk, azt meg ugye a telefonon nem lehet. Nem tudom, hogy a külföldi férfiakkal is ilyenek-e, de én nagyon sokat találkoztam túl lelkes örményekkel. És többnyire férfiak voltak. Lehet, hogy csak az európai pofim tetszett nekik ennyire.
Gyógyszerhelyzet
Kérem szépen itt mindent meg lehet kapni vény nélkül. Armen azt mondta, hogy ahhoz képest, hogy teljesen kontrollálatlanul fogyaszthatják az antibiotikumot, kevesebb rezisztens törzset dokumentáltak itt, mint európában. Azért halkan megjegyezte, hogy az is lehet, hogy ezek az emberek nem jutnak el a kórházba, vagy ott nem csinálnak tenyésztést...ilyenek a statisztikák.
A legmegdöbbentőbb sztorit Clementine mesélte, aki gyógyszerész és patikában volt gyakorlata. Egy fiatal lány érkezett a patikába és oxitocint kért. Aki jártas a témában, az tudja, hogy a leányzó egy nem kívánt babától próbált megszabadulni. És a patikus nem volt meglepve. Hozzátenném, hogy egy mélyen vallásos országról van szó, ahol a család a legfontosabb (saját bevallásuk szerint).
Örményország és a System of a down
Aki ismeri ezt a zenekart az tudja, hogy örmény származásúak a tagok. Ez a zene egyébként is sajátos hangulatú, de Örményországban hallgatni egy teljesen más élmény. A kedvencem, amikor egy zsúfolt kocsmában felcsendül az egyik számuk és az összes ember elkezdi teljes szívbõl énekelni. Mindig libabőrös lettem tőle.
Aláírás
Azon gondolkodtam, hogy külföldön hogyan kell aláírni a nevem. Mert ugye az útlevélben magyar módon van az aláírásom, elõször a vezeték- aztán a keresztnév. De külföldön hogy hivatalos? Vagy igazából teljesen mindegy?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése