Hát ma sem mentem be gyakorlatra, mert elfelejtettem beállítani az órámat, így tízkor keltem fel. Mindegy.
Kaptam egy szobatársat. Egy leányzó Egyiptomból (egyébként Dubaiban születtett, csak Egyiptomban tanul), aki muszlim. Igen. Megkérdeztük tegnap, hogy akar-e jönni velünk a városba, mire megkérdezte, hogy fogunk-e alkoholt inni. Mondtam, hogy igen. Erre ő: nem iszik alkohol. Mondtam neki, hogy nem gond, neki nem kell, ha nem akar. Aztán megkérdezte, hogy megyünk-e bárba, mondtam, hogy lehet, erre ő: hát akkor nem jön, mert ő nem táncolhat idegen férfiak szeme láttára. OMG. Nehéz lesz szegénynek a sok hülye európai között :).
Elmentem vele a városba pénzt váltani, mert nekem is el kellett mennem az Orange-ba, mert a telefonom megint vacakolt (kezdem már unni). Gyalogoltunk egy kicsit (oké nem olyan kicsit, de egy átlag embernek fel sem tűnik). Szegénynek le kellett ülnie, annyira nincs kondiban. Azt mondta, hogy sem Egyiptomban nem gyalogolnak, sem Dubaiban, mert annyira meleg van. Én nem tudom, hogy mi a rákot fog egy hónapig itt csinálni, de eléggé unni fogja a fejét azt hiszem.
Bevásároltam a szupermarketben. A boltban az emberek ugyanolyanok, mint a közlekedésben, mindig nekimennek a másiknak, az eladók útban vannak, szóval nem túl nyugodt dolog a vásárlás. De végre van kávém. Már egy kicsit kezdtem hiányolni.
Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy kik fognak jönni, mert így egy picit uncsi, hogy a fél banda elhúzta a csíkot. És remélem, hogy lesz közöttük olyan is, aki beszél oroszul, mert anélkül kicsit nehéz lesz az életünk. Eléggé rá vagyunk utalva a cp-inkre ilyen szempontból.
És végre van internetem! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése