Este kijöttem a szobából, mert már nem volt levegő, hiába nyitottam ki az ablakot, itt kint meg olyan jó hűvös van. Kicsit már a fejem is tele volt a kórtannal, az órarendem összeállításával is szenvedtem egy sort... gondoltam, kijövök, leülök egy lócára, írogatok egy kicsit. De itt sem lehet nyugodtan az ember. Ma visszafelé a marshrutkán megpróbált velem kommunikálni egy fiatal srác a kezdetleges angol tudásával. Én nem értem miért élvezik ezt, de múltkor a sofõr beszélgetett velem angolul-oroszul-örményül-kézzel-lábbal nagyon lelkesen. Én kevésbé élveztem. Szóval a srác is a koliban lakik és megtalált engem az udvaron és próbálja folytatni a lehetetlen beszélgetést. Megint én vagyok a szenvedő fél. Azt hiszem inkább visszamegyek tanulni.
Ez után hívott Armen, hogy nem lenne-e kedvem bemenni a városba, hogy találkozzunk. Hogyne, kedvem az mindig van. Elindultam gyalog (taxira már nincs pénzem), de nem is volt baj, mert útközben legalább gyönyörködhettem a távoli vihar villámaiban. A Cascade-nál igazán szépen át lehetett látni az egész város felett. Tényleg nagyon jól nézett ki. A Cascade melletti téren pedig táncházat tartottak, szép örmény népzenével. Azért tudnak élni. Bármennyire is vágyom már haza, azért nehéz lesz itthagyni ezt az országot. Igazán a szívemhez nőtt ez alatt a rövid idő alatt.
Armen elvitt egy osztrák étterembe, ahol kolbászt ettünk mustárral, sört ittunk mellé. Nagyon szeretek vele vacsorázni, egy borzasztóan intelligens és jó humorú ember, érdekes témakról lehet vele beszélgetni. Ő az egyik kedvenc örményem (bár valószínû azért, mert erõsen elüt az átlagtól, már-már nem is örmény).
Odafelé menet pedig olyan történt velem, ami eddig elképzelhetetlen volt itt: eláztam :). Akkor esett utoljára esõ Jerevánban, amikor megérkeztem. Szép keret.
Jaj, nem hittem a többieknek, amikor azt mondták, hogy szívesen maradnának még, de most meg tudom érteni, mit éreztek. A frász gondolta, hogy 5 hét kevés lesz egy ilyen pici ország megismeréséhez. Már csak két napom van. Hihetetlen.
Háromnegyed egykor értem vissza a koliba, de az őr nagyon mérges volt, amiért felkeltettem. Ez egy új pacák, a többiek már hozzászoktak. Mióta beköltöztek az indiaiak, sokkal szigorúbb szabályok vannak. Éjfél után elvileg se ki, se be nem mehet senki, 11 után bezárják a zuhanyzót (ha valakinek van ötlete, hogy miért, akkor írja meg, mert mi nem tudtunk rájönni). Olyan, mintha óvodások laknának itt. Az egyetlen pozitív, hogy azóta kevesebb bogár van a konyhában és nem is olyan büdös, mert gyakrabban takarítják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése