Ma voltam gyakorlaton, de csak ultrahangot láttam. Már kezd hozzászokni a szemem és már látom rajta, amit látni illik. :) Ennek örülök, mert mindig gondban voltam az ultrahangképekkel.
Délután elmentünk az örmény nepírtás emlékére alapított emlékműhöz és múzeumhoz. Kértünk tárlatvezetést, de csak franciául beszéltek, angolul nem, ezért a francia lány (Sarah) fordított nekünk. A legérdekesebb, amit megtudtam, hogy csak 20 ország ismeri el az örmény nepírtás tényét, az USA-ban csak 40 valahány állam, de nem az összes. Az emlékmű közepén tűz ég az áldozatok emlékére. A háttérben siratószerű zene ment, tényleg úgy éreztem magam, mintha temetésen lennék.Az év folyamán van emléknap is, amikor a legtöbb örmény kimegy az emlékműhöz és visz egy szál virágot. David mondta, hogy hatalmas virágkupac szokott összegyűlni.
Este elmentünk az operába. Eredetileg valamilyen klasszikus darabot szerettünk volna megnézni, de nyári szünet van, ezért egy néptáncelőadásra sikerült végül jegyet venni. Kemény 1000 dramba került, de igazán mastercard volt. Két órás táncshowt adtak elõ és szavakkal leírhatatlan élmény volt. Gyönyörû zene, gyönyörû tánc, gyönyörû ruhák - a nõk minden egyes táncot más ruhában adtak elõ és a férfiak is átöltöztek néhányszor. Nem tudom mennyi modern elemet csempésztek bele és mennyi volt benne az eredeti néptánc, de mindenesetre egy kerek elõadást kaptunk. Próbáltam fotókat csinálni, de nagyon rosszak voltak a fényviszonyok, az én gépem meg régi, remélem a többieknek jobban sikerült. Remélem van róluk valamilyen video róluk a neten.
Hogy az estét megkoronázzuk, elmentünk a Caucasusba és megint teleettük magunkat finomnál finomabb kajákkal. Imádom az örmény kaját, de ha hosszú távon ezt kéne ennem, azt hiszem, belefulladnék a sok húsba. A este egy Beatles nevű bárban ért véget, ahová David vitt minket autóval, mi ketten Francescával a csomagtartóban utaztunk. :D
Délután elmentünk az örmény nepírtás emlékére alapított emlékműhöz és múzeumhoz. Kértünk tárlatvezetést, de csak franciául beszéltek, angolul nem, ezért a francia lány (Sarah) fordított nekünk. A legérdekesebb, amit megtudtam, hogy csak 20 ország ismeri el az örmény nepírtás tényét, az USA-ban csak 40 valahány állam, de nem az összes. Az emlékmű közepén tűz ég az áldozatok emlékére. A háttérben siratószerű zene ment, tényleg úgy éreztem magam, mintha temetésen lennék.Az év folyamán van emléknap is, amikor a legtöbb örmény kimegy az emlékműhöz és visz egy szál virágot. David mondta, hogy hatalmas virágkupac szokott összegyűlni.
Este elmentünk az operába. Eredetileg valamilyen klasszikus darabot szerettünk volna megnézni, de nyári szünet van, ezért egy néptáncelőadásra sikerült végül jegyet venni. Kemény 1000 dramba került, de igazán mastercard volt. Két órás táncshowt adtak elõ és szavakkal leírhatatlan élmény volt. Gyönyörû zene, gyönyörû tánc, gyönyörû ruhák - a nõk minden egyes táncot más ruhában adtak elõ és a férfiak is átöltöztek néhányszor. Nem tudom mennyi modern elemet csempésztek bele és mennyi volt benne az eredeti néptánc, de mindenesetre egy kerek elõadást kaptunk. Próbáltam fotókat csinálni, de nagyon rosszak voltak a fényviszonyok, az én gépem meg régi, remélem a többieknek jobban sikerült. Remélem van róluk valamilyen video róluk a neten.
Hogy az estét megkoronázzuk, elmentünk a Caucasusba és megint teleettük magunkat finomnál finomabb kajákkal. Imádom az örmény kaját, de ha hosszú távon ezt kéne ennem, azt hiszem, belefulladnék a sok húsba. A este egy Beatles nevű bárban ért véget, ahová David vitt minket autóval, mi ketten Francescával a csomagtartóban utaztunk. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése