Kis pihengetős nap lett ez. Nem mentem gyakorlatra, de a többiek elmondása szerint nem hagytam ki semmit. David elvitt minket a strandra. Bár kicsit túlzás strandnak nevezni, mert összesen egy medence volt, az sem túl nagy. De azért nagyon jól esett a tikkasztó hõség után belecsobbanni a hideg vízbe. A délutánunk nagy része ezzel ment el, el is fáradtunk rendesen.
Este most nem volt kedvünk bulizni, helyette elmentünk a vidámparkba, ami itt van a közelben, kb. 20 perc kényelmes gyaloglásra a kolitól. Régi szovjet gépek vannak ott, hármat ki is próbáltunk, és még élünk :)
Ezután még meg akartunk nézni egy filmet, de annyira álmosak voltunk, hogy inkább elmentünk aludni. Ez volt az elsõ alkalom mióta örményországban vagyok, hogy éjjel kettõ elõtt elaludtam.
Az idõjárásról: mióta itt vagyok, kétszer esett az esõ, de ebbõl a második nem igazán számít, mert az a hegyen volt a kirándulásunk alatt. Nagyon meleg van, olyan, mint otthon a kánikula alatt, csak itt egész nyáron ez van. Nem fáztam mióta itt vagyok, kivéve a hegymászás alatt. Éjszaka szintén meleg van, az alvás nem egyszerû, sokszor felkelek arra, hogy folyik rólam a víz. Pár napja elkezdett fújni a szél éjszaka, este mindig kb. ugyanabban az idõben kezd neki. A szemem annyira nem örül neki.
Jereván arról híres, hogy innen nagyon szépen látszik az Ararát. Minden képeslapon ez van. De nekem még nem volt szerencsém hozzá, mert a levegõ állandóan ködös vagy szmogos vagy párás vagy nem is tudom mi ez. De állandóan ilyen és nem tudom, mikor fog feltisztulni. Azért remélem, hogy fogom látni az Ararátot, nagyon bánatos lennék, ha mégsem.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése